
Dr. med. habil. Gasztonyi Beáta Phd., a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház főigazgatója Keszthelyen összmunkatársi értekezlet során nyújtotta át az Országos Kórházi Főigazgatóság kinevezését Dr. Sahin-Tóth Gábornak, aki 2025. november 1-jétől tölti be a Keszthelyi Kórház főigazgatói posztját.
Főigazgató asszony az irányító kórház támogatásáról biztosította az új vezetőt, illetve az értekezleten nagy számban megjelent kollégáknak bemutatta eddigi szakmai tevékenységét.
Dr. Sahin-Tóth Gábor köszöntőjében úgy fogalmazott, nagy és tiszteletreméltó felkérés számára a Balaton-parti város kórházának vezető pozíciója, ami szépsége mellett nagy felelősséget is jelent.
Legfontosabb feladatának nevezte a betegek magas szintű gyógyítását, a keszthelyi lakosok egészségfejlesztését, s kollégái szakmai támogatását.
Dr. Sahin-Tóth Gábor 1977-ben született Kalocsán, 2001-ben végzett általános orvosként a Szegedi Tudományegyetemen. 2007-ben sebész, 2015-ben érsebész, majd 2020-ban lipidológus szakképesítést szerzett. Az idei évtől már egészségügyi menedzseri diplomával is rendelkezik.
Hivatásának gyakorlása során több megyei és városi kórházban látott el nem csak sebészi (járó- és fekvőbeteg, valamint műtői tevékenység), de vezetői feladatokat is.
Ez idő alatt aktív szerepet vállalt az ápolók, orvostanhallgatók képzésében, illetve a rezidensek, szakorvosjelöltek szakmai felügyeletében. Munkája során kiemelt figyelmet fordított többek között a sürgősségi kórállapotok minimálisan invazív sebészeti ellátásának lehetőségeire, a hasi aorta megbetegedéseinek rekonstrukciójára és a krónikus vénás elégtelenség miatt kialakult lábszárfekélyek kezelési módozataira; valamint részt vett klinikai kutatásokban is. Több hazai és nemzetközi szakmai társaság tagja.