keresés a weboldalon

Keszthelyi Kórház
Széchenyi 2020 logó Magyarország Kormánya - Európai Unió - Európai Strukturális és Beruházási Alapok - Befektetés a jövőbe

Elismerték – Kiss Erzsébet

A MESZK Zala Vármegyei Területi Szervezet Semmelweis Nap alkalmából Elismerő Oklevében részesítette Kiss Erzsébetet. A Sürgősségi Osztály diplomás ápolójának első és egyetlen munkahelye a Keszthelyi Kórház, ahol több pozíciót is betöltött az elmúlt évtizedek alatt.
– 1985-ben Veszprémben, a Kállai Éva Egészségügyi Szakközépiskolában érettségiztem. Tapolca mellett laktunk és a városban futottam össze egy szintén végzős évfolyamtársammal, akitől megtudtam, hogy a Keszthelyi Kórházban van álláslehetőség. Jelentkeztem az ápolási igazgatónál és még választhattam is, hogy a szülészetre vagy a gyermekosztályra kerüljek. A szülészetet választottam, majd szeptemberben vissza is ültem az iskolapadba, hogy a munka mellett megszerezzem a szülésznői képesítést. A tanulás mindig fontos volt számomra. 1995-ben jelentkeztem a Pécsi Tudományegyetem által indított diplomás ápolói szakra, és ezzel párhuzamosan a magasabb képzettséget adó „E kategóriás” szülésznő tanfolyamra is beiratkoztam. Az egyik hétvégét Zalaegerszegen a másikat Győrben töltöttem. Nem volt egyszerű időszak – idézte fel Erzsébet azt a múltat, melyben további változások vártak rá. – A Szülészet-Nőgyógyászati Osztály főnővérének nyugdíjazását követően, a kollégák unszolására, megpályáztam a vezető ápolói állást és 1995 őszétől több mint 10 éven át láttam el a főnővéri teendőket.  2007-ben, mikor elindult az Ápolási Osztály, azt vettem észre, hogy nincs más választási lehetőségem, én leszek az új egység vezető ápolója. Több osztályról sikerült megnyernem kollégákat, akikből egy igazán jó csapatot kovácsoltunk össze. 1998-ban azonban beszálltam a Keszthelyi Kórház ügyletének biztosításába, mert hajtott a kíváncsiság, hogy tudok itt helytállni. Végül én voltam az, aki 2009. április 30-án átadta az ügyeletet az újonnan induló, rendes, műszakos Sürgősségi Osztálynak. Közben a szakmában válaszút elé kerültem: visszamegyek szülésznőnek vagy maradok lent a sürgősségin.  Az utóbbit választottam. Nagyon sokrétű a feladat, az embert a feje búbjától a kisujjáig ismerni kell. Nem érünk rá egyetlen pácienssel foglalkozni, ráadásul minden beteg más problémával jelentkezik, belgyógyászati, traumatológiai, neurológiai és egyéb panaszokból kell felismerni, hogy szükség van-e azonnali cselekvésre – indokolta döntését Erzsébet.

Mint a beszélgetés során kiderült, a 40 éves munkaviszonyt már teljesítette, így akár igénybe vehetné a korkedvezményes nyugdíjat, de ezen a lehetőségen még nem gondolkozott el komolyan.

Kiss Erzsébet Elismerő Okleveléhez gratulálunk, további sikeres munkát kívánunk!

További hírek

2026 július 03 - péntek
Balaton-parti családi ünnep Semmelweis napon

A Keszthelyi Kórház, a MESZK és az MSZ EDDSZ közös szervezésében 2026. június 27-én, szombaton rendeztük meg Semmelweis-napi ünnepségünket a Lidó Strandon.

Köszöntőt mondott Góth Imre Árpád Gyenesdiás alpolgármestere, Czinderiné Farkas Magdolna az EDDSZ Keszthelyi Csoport elnöke, Humpok Lajosné a MESZK helyi elnöke, valamint Dr. Győrffy Edit Márta a Keszthely és Környéke Egészségügyéért Közhasznú Alapítvány elnöke.

Dr. Sahin-Tóth Gábor Mihály főigazgató Dr. Bakos-Martos Tímeát belgyógyászati osztály szakorvosát adjunktussá nevezte ki, illetve dicséretben részesült négy fő munkatársunk:

Dr. Cserép Veronika szakorvos – Szemészeti szakrendelés
Tóth Istvánné boncmester – Patológia osztály
Zsobrákné Horváth Zsuzsanna ápoló – Sürgősségi osztály
Kőhalmi Ágnes mentálhigiénés szakember – Egészségfejlesztési iroda

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara részéről kitüntetésben részesült
Varga István mentőtiszt
Tóth Botond Gábor 12. évfolyamos egészségügyi képzésben tanuló diák és felkészítő tanára Kovács Anita

A Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozó Demokratikus Szakszervet részéről jutalomban részesült:
Molnárné Tatár Andrea adminisztrátor – Sürgősségi osztály
Horváth Mónika asszisztens – Kardiológiai szakrendelés
Tischlerné Galavics Valéria ápoló – Sürgősségi osztály

Az egész napos családi rendezvényen a közös ebéd és strandolás vidám, kötetlen hangulatban telt, remek lehetőséget teremtve a közös feltöltődésre.

Ezúton is gratulálunk a kitüntetetteknek és köszönjük minden résztvevőnek, hogy együtt ünnepelhettünk Semmelweis Ignác születésnapján.

 

            

2026 június 25 - csütörtök
Keszthelyi szakmai távlatok: a Semmelweis Egyetemről érkezett vendégünk

Kórházunkban tett látogatást Turcsiné Dr. Czapári Dóra, a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központ igazgatóhelyettese. A közelmúltban az egyetemmel megkötött stratégiai együttműködési megállapodásunk részleteiről tartott előadást. A szakmai rendezvény, egy újabb kellemes hangulatú kórházi PPT (pogácsa-pite találkozó), ismét lehetőséget teremtett személyes találkozásokra, közös gondolkodásra a gyógyító munkánk fejlesztése érdekében. Több kutatási témakör merült fel fiatal orvosok számára, amennyiben minket választanak a hibrid PhD – rezidens képzés megkezdésekor.

A rendezvényről készült fényképek az alábbi galériában tekinthető meg:

2026 május 05 - kedd
Kézhigiénés Világnap a Keszthelyi Kórházban

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009-ben kampányt indított „Ments életeket: Moss kezet!” címmel. Azóta minden évben május 5-én szervezik meg a Kézhigiénés Világnapot. A WHO felhívására Magyarország már 2010-ben csatlakozott a „Felhívás a betegellátás globális biztonságáért” programhoz, vállalva a kézhigiéne, a kézfertőtlenítés gyakorlatának javítását. A Kézhigiénés világnap alkalmából a Keszthelyi Kórház szervezésében idén is megrendezésre került a “Szuperkezek kalandos küldetés”. A programon keszthelyi és környékbeli első osztályos gyermekekből álló csapatok vettek részt. Különböző interaktív feladatok teljesítése során megismerték a kézmosás és a kézhigiénia lépéseit és azok fontosságát. A program végén minden résztvevő csapat elismerésben részesült.

Az eseményen készült fotók itt megtekinthetők:  https://photos.app.goo.gl/r2F4kr3T4GGrjnqXA

A Keszthely TV által készült felvétel az alábbi linken tekinthető meg:

https://tvkeszthely.hu/news/13614-szuperkezek-kalandos-kuldetese

 

 

2026 április 30 - csütörtök
Szakmai fejlődési lehetőséget kínál a Semmelweis Egyetemmel való kapcsolat

(Forrás: Zellei Boglárka, Semmelweis Egyetem)

 

“A magyarországi betegellátás fejlesztéséért” címmel a Semmelweis Egyetem és számos hazai kórház együttműködési megállapodást kötött a hét elején a fővárosban. Az együttműködés várhatóan egyszerre erősíti az orvosi-kutatói utánpótlást, és emeli a betegellátás színvonalát. Az ünnepélyes aláírási ceremóniára a Semmelweis Szalonban került sor, ahol dr. Merkely Béla rektor és az intézményvezetők kézjegyükkel látták el a megállapodásokat. A Keszthelyi Kórház is stratégiai partneri kapcsolatba lépett az egyetemmel és részt vesz a hibrid rezidensi-kutatói programban. Részletek a Semmelweis Egyetem honlapján, az alábbi linken olvashatóak:

https://semmelweis.hu/hirek/2026/04/21/uj-lenduletet-ad-a-szakorvoskepzesnek-a-semmelweis-egyetem-es-a-korhazak-egyuttmukodese/

Az együttműködési megállapodás aláírási ceremóniájáról készült hangulatvideó, az alábbi linken tekinthető meg:
https://drive.google.com/file/d/1XrlhqaLfMcFTNHI7O33EAzm1Z3Hd-_w_/view

2026 április 05 - vasárnap
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!